Autó hvg.hu 2019. november. 18. 08:55

Nagyban ment a lopott Toyoták bontása egy budakalászi családi háznál

Az autószerelőnél olyan elektronikai eszközöket is találtak, amelyekkel kocsikat lehet lopni.

A múlt héten érkezett bejelentés Budakalászról, írja a police.hu, hogy egy férfi egy a családi háza udvarán Toyotákat bont szét. Felmerült a gyanú, hogy az autók bűncselekményekből származnak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberei több helyen is kutatást tartottak, ahol Toyota és Lexus autók szétbontásából származó alkatrészeket találtak, illetve olyan elektronikai eszközöket, melyekkel autókat lehet lopni. Ezt követően elfogták a 43 éves Sz. Ferencet.

Az alkatrészek között volt egy olyan motorblokk is, amely egy, a  XIV. kerületből 2019. március 21-én ellopott Lexusból származott. A gyanú szerint az autószerelő tudta, hogy olyan bontott alkatrészeket vesz, amelyeket korábban ellopott autókból szereltek ki.

A férfit egy rendbeli orgazdaság, valamint többszöri, egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek a letartóztatására.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.