Autó hvg.hu 2018. március. 13. 15:35

Itt valami nagyon nem stimmel: két ugyanolyan rendszámú autó találkozott a forgalomban

Valakinek itt vélhetően nagyon komoly magyarázkodásba kell kezdenie. Még az is lehet, hogy valamelyik hatóságnak.

Az ukrán sajtó hamar felkapta azt a képet, amelyen két látszólag egyforma Range Rover Evoque találkozott egy odesszai főutcán, és annyira azonosak voltak, hogy még a rendszámuk is megegyezett.

Ez persze nagyon nincs rendben. Valószínűleg a rendőrség is azért van a helyszínen, mert az „eredeti” rendszámos autó sofőrjének feltűnhetett a másik autó, és szólt a rendőrségnek.

368.media
368.media
368.media

A két kocsi egyébként nem teljesen azonos, a Range Rover Evoqe-on volt egy kis ráncfrissítés és az egyik autó már ilyen frissebb darab, és azt is lehet látni, hogy némileg másmilyen a rendszámtáblán a felségjel.

Az egyik ukrán lap meg is jegyezte, hogy láttak már olyan állami autó konvojt, amelyben több autó viselte ugyanazt a rendszámot.

Egy olvasónk felvetése szerint egyébként a baloldali ukrán (kék-sárga) odesszai a rendszámú, míg a jobboldali kék EU-s rendszám, lehet akár bolgár, Vidinből. Mindennek ellenére, mekkora az esély, hogy két ilyen autó összefusson. Az esélyt persze valamennyire növelheti, hogy ha ez valamiért egyedi rendszám, amire mindkét Range Roveres bukott valamiért és ugyan azt kérte.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?