Autó hvg.hu 2018. január. 11. 08:21

Kémfotón a vadonatúj Mercedes GLB és jöhet a GLG is

Ha alapvetően tetszik a GLA, de kicsit nagyobb autóra vágynánk, akkor hamarosan itt a nekünk szánt új csillagos modell.

Hosszú ideje pletykálnak arról, hogy a Mercedes valamikor a közeljövőben elő fog rukkolni egy a GLA-nál nagyobb, de alapvetően nagyon hasonló modellel. Ez lesz a minden előzmény nélküli GLB, melyről most felbukkantak az első kémfotók. A B24 fejlesztési kódnevet viselő újdonságot a fotók tanúsága szerint már kemény téli körülmények mellett tesztelik:

A fotókon egy még jelentős álcázást viselő prototípus látható, a pletykák pedig arról szólnak, hogy a GLB nemcsak nagyobb, hanem lényegesen szögletesebb is lesz a GLA-nál. Az idén érkező új A-osztály által is használt MFA2 platformra épülő GLB várhatóan 4,55 méter hosszú lesz, vagyis 12 centiméterrel nagyobb parkolóhely kell majd neki, mint a GLA-nak.

Alaphelyzetben elsőkerék-hajtást fogunk kapni, de a GLA-nál nagyobb hasmagassággal kecsegtető GLB opcionálisan összkerékhajtással is kapható lesz. A turbós benzinmotorok 252 lóerőig terjedő teljesítménnyel lesznek elérhetők, az AMG sportmodellek pedig 300, illetve 450 lóerős erőforrásokkal támadnak majd. Ezenkívül plugin hibrid, illetve 400 kilométeres hatótávolságú tisztán elektromos változatokról is pletykálnak.

A Mercedes GLB várhatóan 2019 végén fog bemutatkozni. Ezenkívül a gyártó egy GLG típusjelzésű ugyancsak vadonatúj modell bevezetését is fontolgatja: a hétüléses GLG a következő generációs GLE-re épülhet és annál szögletesebb külcsínnel rendelkezhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.