Autó hvg.hu 2017. november. 19. 07:21

Egy nagyon ismert dolog szinte biztos megváltozik a Forma-1-nél

1993 óta láthatjuk a sportág minden hivatalos megjelenésével kapcsolatban.

Egy éve lassan, hogy a Forma-1-et átvette az amerikai Liberty Media, a csoportosulás pedig szinte mindent meg akar változtatni a sportágban. A 2021-es technikai előírások mellett például egy régóta jól megszokott, erős márkát képviselő elem is megváltozik majd: a jelenlegi logó.

Liberty Media

Három variánst tettek közzé, mind a három színek nélküli – legalábbis egyelőre. A jelenlegi dizájnban az „1-es” vörös volt.

A tervek szerint a jövőben a sorozat teljes neve is ki lesz írva, nem csak a jól ismert rövidítés. A három tervezet annyiban mindenképpen hivatalos, hogy az szellemi termékek európai jogvédő hivatalánál már bejegyeztették őket.

Liberty Media

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Kovács István 2025. január. 10. 18:02

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Sarló-kalapácsos zászlók az út mellett, kirobbanthatatlan kommunista vezetés, Marx, Engels, Krisna és Visnu közös felvonulása és transzneműek ingyenes átműtése az állami klinikákon – mindez egy helyen van Indiában, és pont abban a szövetségi államban, Keralában, ahol Orbán Viktor a januári vakációját tölti.