Autó hvg.hu 2017. november. 18. 14:41

Ritka nagy karambol: 16 autó ütközött egy halomba a makaói GT-n, már az első körben – videó

Egy halom autó gyűlt össze a FIA GT makaói kvalifikációs futamán – előbb csak a szokásos értelemben, később szó szerint is. A versenyen részt vevő 20 autóból 16 ütközött össze, fel kellett függeszteni a futamot.

A makaói nyitókört Daniel Juncadella akaszttotta meg. A brazil versenyző belefutott egy biztonsági korlátba, ami meg is állította előbb az ő autóját, majd az ő autója egy másikat, az egy következőt – egészen addig folytatódott a sor, amíg a 20-ből 16 autó állt egy halomban. A videó a verseny elejétől mutatja az eseményeket, és ugyan nem kell túl sokat várni az autók felhalmozódására, de ha siet, akkor tekerjen 1:40-ig.

A South China Morning Postnak nyilatkozva Raffaele Marciello azt mondta, örül, hogy élve megúszta a balesetet. Ez szerencsére másokra is igaz: az alábbi videón másik szögből is látható, így talán még látványosabb karambolban egyik versenyző sem sérült meg.

A versenyt ezután több mint egy órára felfüggesztették, végül Edoardo Mortara nyerte meg.

A 13 éves kora óta – előbb gokartban, majd nagyobb autókkal – versenyző Lucas di Grassi a Motorsport.com-nak úgy fogalmazott, életében nem látott még ekkora tömegkarambolt. Di Grassi szerint az is igaz, hogy azon a pályaszakaszon ilyen széles autókkal – ráadásul az első körben, amikor még egyben van a mezőny – nehéz elkerülni az ilyesmit. "Ez Makaó" – tette hozzá a versenyző, alighanem arra is utalva, hogy a makaói GT világkupa tavaly sem zajlott eseménymentesen: akkor 5 kör után kellett felfüggeszteni, szintén egy látványos karambol miatt. Érdekesség, hogy azt a futamot végül éppen az a Laurens Vanthoor nyerte meg, aki az alábbi videón megörökített baleset főszereplője volt.

Ha nem akar lemaradni a legérdekesebb autós videókról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.