Autó hvg.hu 2017. augusztus. 24. 04:01

Instant karma: egy dolog fogott ki az orosz terepjárón – a terep – videó

A terepjáró sofőrje szabálytalanul próbálta meg kikerülni a feltorlódott forgalmat, a vége azonban nem egészen úgy sikerült, ahogy elsőre eltervezte a dolgot.

Valószínűleg mindannyian találkoztunk már olyan autóssal, aki a legnagyobb forgalomban gondol egyet, majd olyan helyen kezdi el kikerülni a feltorlódott sort, ahol az a legkevésbé sem szabályos. Raádásul mindezt azért, hogy mindenki elé befurakodjon, ami pedig a többi autóssal szemben nem túl kedves gesztus.

A népi megfigyelések szerint minél nagyobb egy autó, annál valószínűbb, hogy a sofőr megcsinálja ezt a manővert – pláne, ha a helyszín Oroszország. Az élet azonban néha igen érdekes dolgokat eredményez.

Az alábbi videón jól látni, hogy valamiért torlódik a forgalom, amit néhány autós már nem tudott elviselni, így jobbról próbálták meg kikerülni a kocsisort. Az elöl haladónak még ez sikerült is, ám egy másiknak már nem volt ilyen szerencséje.

A videóban is látszik, ahogy a felvételt készítő autó mellé ér a terepjáró, megpróbált egy szűk helyen elmenni mellette. A közlekedési tábla miatt azonban már nem volt elég hely, ezért úgy döntött, megindul a füves terület felé. Itt azonban úgy lejtett a terep, hogy a terepjáró már nem tudott visszakapaszkodni, és egy rövid szenvedés után nemes egyszerűséggel az oldalára borult a kocsi.

Azt nem tudni, történt-e személyi sérülés, de a felvételt látva valószínűleg csak az ijedtség okozhatott problémát.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés