Autó hvg.hu 2017. augusztus. 21. 04:01

Ilyen egy rosszul sikerült autólopás az oroszoknál – videó

A két férfi nagyon szerette volna, ha az autó sofőrje és utasa kiszállnak a kocsiból. Nem ez történt.

Vannak bizonyos országok, ahol érdemes még a szokásosnál is jobban figyelni az autónkra, mert bárhol, bármikor felbukkanhatnak a tolvajok. Ilyen hely például Brazília, ahol egy benzinkútnál is simán elvehetik tőlünk a kocsit, de említhetnénk akár Dél-Afrikát is, ahol a klasszikus módszer szerint dolgoznak: megállnak a kocsi előtt egy másik autóval, majd abból kiszállva veszik el a sofőrtől az autót. Úgy látszik, az oroszoknak is van saját trükkjük a lopásra, szerencsére viszont ez esetben nem jött össze a dolog. Viszont legalább a kamera felvette az egészet.

Hogy a kocsi miért tért le a főútról egy sáros útra, nem tudni, de az látszik, hogy nem jártak vele jól. Az úton keresztbe ugyanis egy másik autó állt, amiből a tolvajok baseball-ütővel szálltak ki. Szemmel láthatólag azt szerették volna elérni, hogy a kocsi sofőrje és utasa kiszálljon, ők azonban erre nem voltak hajlandók. Előbbi ugyanakkor folyamatosan a kamerát kocogtatta, jelezve, hogy mindent rögzít.

A támadók valószínűleg nem akarták, hogy a kocsinak komoly baja essen, ezért csak az ajtót próbálták meg kinyitni, ekkor viszont az autós a gázra taposott, és már tovább is állt a szorult helyzetből.

Hogy a két esetlen bűnözőt sikerült-e elkapni, azt nem tudni, de a rendőrségnek valószínűleg nem lesz nehéz dolga, hála a felvételnek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?