Autó hvg.hu 2017. augusztus. 04. 08:23

Brutálisan erős divatterepjáróként jön az Audi RS Q8

Még nincs kész, de a nevét már levédették ennek a szupererős új négykarikás járgánynak.

Az Audi idén januárban a Detroiti Autószalonon leplezte le az Audi Q8 Concept nevet kapott új modelljét, aminek a márciusi Genfi Autószalonon már be is mutatkozott a felfrissített új kiadása. A keresztségben Audi Q8 Sport Concept nevet kapott újdonság alapjaiban véve megegyezik az amerikai kontinensen debütált verzióval, azonban kívül-belül néhány kisebb-nagyobb változtatást hajtottak végre rajta.

A Q8-ból rövid idő alatt tehát már két előfutár is érkezett, most pedig kiderült, hogy a vadonatúj Audiból egy szupererős változat is készülni fog. Történt ugyanis, hogy az Audi beadott egy kérelmet az RS Q8 név levédetésével kapcsolatban, tehát immár teljesen egyértelmű, hogy érkezni fog a BMW X6 M és a Mercedes-AMG GLE63 négykarikás logós új kihívója.

Az Audi RS Q8 ugyanarra a platformra épül, mint az ugyancsak érkezőben lévő Lamborghini Urus. Utóbbi autóban egy 4 literes biturbó V8-as erőforrás lesz, körülbelül 600 lóerővel, és ennél vélhetően az RS Q8 sem lesz sokkal gyengébb.

Audi

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.