A teherfuvarozás jövőjét az üzemanyagcellás kamionok jelenthetik, kérdés, mikorra épül meg az első "használható" változat.
Nemcsak a személyautók terén zajlik jelenleg az elektromos forradalom, a fejlesztések már a teherautókat gyártó cégeket is elérték. Nagy szükség is lenne rá, hogy a fuvarozók átálljanak a környezetbarát meghajtásra, ezzel ugyanis jelentősen csökkenhetne az utakon a károsanyag-kibocsátás.
A probléma ott kezdődik, hogy a személyautóknál alkalmazott megoldás a teherautók számára kevés lenne, hiszen a nagy súly miatt valószínűleg gyorsabban is merülnének az egyébként nagyobb kapacitású akkuk, amiket viszont pont emiatt hosszabb ideig is kellene tölteni.
Az igazi megoldás az üzemanyagcellás technológia elterjedése lehet. A hidrogéntankolás jóval gyorsabb lenne, hiszen a "tankolás" gyorsabb, mint a töltés, és a hatótávolság is növekedne.
A megoldáson már több cég – pélául a Tesla – is dolgozik, köztük a Toyota, akik most egy igen érdekes videót készítettek arról, miért is érné meg üzemanyagcellára váltani.
A cég jelenleg is ilyen technológián dolgozik, ennek eredményeként pedig megépítettek egy kamiont, ami erejében ugyanazt nyújtja, mint egy dízeles változat, a hatékonysága azonban messze jobb (épp úgy, mint az elektromos autók esetében).
Vagyis ezek alapján duplán jól járna az iparág az elektromos kamionokkal, a kérdés csak az, ki lesz az első, aki képes elárasztani a piacot az üzemanyagcellás változatokkal.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.