Autó hvg.hu 2017. július. 03. 04:06

Újabb Ferrari Budapesten, amelyikkel csak mozgássérült helyen ér megállni

A Ferihegy közelében lévő bevásárlóközpont egyébként korántsem teli parkolójában fotóztunk egy Ferrarit, ami finoman szólva sem törődött a szabályokkal.

Igazán nehéz megérteni azt a mentalitást, amellyel napról napra lehet találkozni, tetszőlegesen bármhol, ahol vannak mozgákorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyek. Ezeket, vannak, akik a legnagyobb természetességgel foglalják el jogosulatlanul.

Most egy svájci rendszámú Ferrari 360 állt meg így. Csodás paripa a V8-as, 400 lóerős gép és biztosan a tulajank sem esne nehezére plusz 20 métert sétálni. Még ha a fél méter magas autóból egyébként rettentő nehéz lehet ki-, és beszállni.

A KRESZ szerint a mozgáskorlátozottnak fenntartott várakozóhelyen való jogosulatlan várakozás helyszíni bírsága 50 ezer forint, a pénzbírság összege pedig 100 ezer forint. Ez láthatóan nem tartja vissza főleg a külföldi rendszámmal parkolókat.

hvg.hu
hvg.hu

Alig pár napja egy másik Ferrarival, amely szintén fekete volt, de egy sokkal újabb 458-assal gyűlt meg a baja köztereseknek, mert a Margitsziget főutján parkolták le és fél napig tartott mire elszállították onnan. Az presze más kérdés, mi tart egy ilyen akción fél napig. Nem is beszélve arról a ferhér Porsche Panameráról, amely négy mozgáskorlátoztottaknak fenntartott helyet foglalt el egyszerre a biztonság kedvéért.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.