Autó MTI 2017. április. 03. 05:25

A következő nyaraláskor már drágábban lehet felhajtani a horvát autópályákra

Zágráb és Split között 183 kunát kell majd fizetni, Dubrovnikig pedig 234 kuna lesz a sztrádadíj hétfőtől.

Öt százalékkal drágulnak a horvát autópályadíjak hétfőtől – közölte a Horvát Autópályák Vállalat.

A horvát kormány március közepén fogadta el az autópálya-kezelő vállalatok átszervezésére irányuló reformtervezetet, amely egyben az autópályadíjak növekedését vonta maga után. Az átalakítás április 3-tól ötszázalékos autópályadíj-növekedést irányozott elő, és lehetőséget biztosított további 10 százalékos drágulásra a turisztikai főszezonban, vagyis július 1-jétől szeptember 30-áig.

A Zágráb-Split közötti autópályaszakasz díja 174 kunáról 183 kunára (7686 forint) emelkedett. Aki egészen Dubrovnikig utazik, 223 kuna helyett most 234 kunát fizet. A Zágráb-Rijeka útszakasz díja nem változik, marad 70 kuna. A magyar határtól a Zágrábig tartó autópályán (Gorican-Zágráb) 42 kuna helyett 44 kuna a jegy ára.

Aki az ország keleti feléből utazik az Adriai-tengerre és Udvarnál vagy Drávaszabolcsnál lépi át a határt, valamint Eszéknél hajt fel az autópályára, Zágrábig 116 kuna helyett, most 121 kunát fog fizetni. Az autópályadíjak euróban is fizethetők.

Oleg Butkovic tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter korábban úgy fogalmazott: nem vetették el a matrica bevezetésének lehetőségét, de egyelőre marad a jelenlegi fizetőkapus rendszer.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.