Autó hvg.hu 2017. március. 28. 09:48

Direktben figyeli egy magyar biztosító, hogyan vezetünk – nemzeti sport a gyorshajtás

A gépkocsik tényleges járműadatait – telematikai adatokat – figyelő rendszer erősen igazolja, hogy a gyorshajtás komoly szerepet játszik a baleseteknél.

Az adatokat gyűjtő és elemző biztosító által vezetési hibáknak tartott gyorshajtás a vizsgált autósok 36 százalékánál jellemző, de toplistás a hirtelen fékezés és a motor túlpörgetése is, többek között ezek derültek ki a K&H Biztosító tavaly szeptemberben indított telematika projektjének részeredményeiből – amit az mfor.hu ismertetett.

A sebesség nem megfelelő alkalmazása (lényegében a gyorshajtás) a balesetek 33 százalékában játszott szerepet. Ezzel egybevágnak a K&H tavaly szeptemberben elindított telematikai projektjének részeredményei is. A programban részt vevő 212 autóval ez idő alatt több mint 1 millió kilométert tettek meg a sofőrök, ez alatt 161 ezret is meghaladó vezetéstechnikai hibát vétettek. A balesetek túlnyomó része egyébként – 93 százaléka – a sofőrök hibájából következett be.

A KSH adatai szerint: tavaly a személyi sérüléses közúti balesetek száma 1,8 százalékkal 16 628-ra nőtt, kedvező azonban, hogy a halálos áldozatok száma 5,7 százalékkal 607-re csökkent, a súlyos sérültek száma pedig minimális mértékben, 0,6 százalékkal 5 540-re mérséklődött.

A K&H szerint az ilyen, telematikai rendszerek valós időben gyűjtik az adatokat, így a sofőrök magatartását is kedvező irányba befolyásolhatják. A telematikai rendszerekkel felszerelt autók figyelmeztetnek például a gyorshajtásra is, későbbiekben pedig akár ilyen adatok alapján kalkulálhatják a biztosítási ajánlataikat a biztosítók.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés