Autó hvg.hu 2017. január. 05. 10:39

Az egyik legnagyobb benzinpusztítóból is hibridet csinálnak

Három éven belül érkezik a Ford Mustang alternatív hajtásrendszerű változata.

Aki már azt is nehezen viselte, hogy a legújabb Ford Mustang modellpalettáján megjelent a négyhengeres kivitel, az jó lesz, ha felkészül, ugyanis három éven belül érkezik a hibrid változat.

Az információt a Ford hivatalosan is megerősítette, de konkrétumokat egyelőre nem árultak el róla, mindössze annyit mondtak, hogy a 2020-ban bemutatkozó hibrid izomautó a V8-as modell teljesítményére lesz képes, alacsonyan ébredő csúcsnyomatékkal.

A másik nagy bejelentés, hogy az USA legnépszerűbb pick-upjának számító F-150-ből is bemutatják három éven belül a hibrid verziót, amivel kapcsolatban kimagasló vontatási kapacitást és terhelhetőséget ígérnek, valamint azt, hogy mobil generátorként is tud majd üzemelni. Ez minket viszont kevésbé érint, hiszen az újdonságot csak Észak-Amerikában és a Közel-Keleten fogják árulni.

A mostani bejelentés szerves része annak a programnak, amiben a Ford célul tűzte ki, hogy az elkövetkezendő öt évben tizenhárom elektromos vagy hibrid, globális piacra szánt modellt fognak bemutatni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 18. 17:45

Úgy felforgatta a dubaji csoki a pisztáciapiacot, hogy a törököknek már a baklavára se telik

A trendi csoki egyik összetevője a pisztáciakrém, a TikTokról indult mánia pedig akkora keresletet korbácsolt neki, hogy az alapjául szolgáló magvak – amúgy épp csökkenőben lévő – ára meredeken nőni kezdett, nem kis részben a török piacon hirtelen megjelent spekulánsoknak köszönhetően. A pisztáciafarmerek örülnek, a török fogyasztók meg csak a fogukat szívják az új lendületet kapó élelmiszer-infláció miatt.