Egy virtuáldizájner elképzelte, milyen is lenne a Mercedes, ha valóban csökkentenék a légellenállását.
Az autógyártók nagy figyelmet fordítanak arra, hogy minél áramvonalasabb autókat építsenek, ennek ellenére a formatervezésnél nagyjából ugyanolyan autók készülnek – már ami a légellenállást illeti. A kocsik formáját ugyanis egy ponton túl már meg kellene változtatni ahhoz, hogy még hatékonyabban tudják szelni a kilométereket, ezt azonban egyelőre kevés cég tette meg.
A Toyota Prius például azért néz ki úgy, ahogy kinéz, mert a hibrid hajtás így tudja a lehető legjobb mértékben tenni a dolgát. Azonban még ez sem az igazi, és erre akkor jövünk rá igazán, ha megnézzük, milyen is lehetne egy igazán hatékony Mercedes – írja a Carscoops.
Roman Egorov, a Citroën dizájnere ugyanis készített egy koncepciót arról, hogyan is kellene kinéznie egy légellenállásban igencsak kiemelkedő Mercedes limuzinnak. A tervek alapján jól látható, hogy egy nem túl magas gépről lenne szó, az oldalain olyan kontúrokkal, amik segítenek a kocsi mellett elvezetni a levegőt, ezzel csökkentve a légellenállást.
Ami igazán figyelemre méltó, az az autó hátsó része, amiből egyértelműen látszik, nem(csak) az a lényeg, hogy elöl minél kisebb felületen tolja maga előtt a levegőt az autó, hanem az is, hogy a hátsó részén hogyan vezeti el.
Ezzel komoly leszorítóerőt hozhat össze a gép, amire szükség is lehet akkor, ha egy ilyen autóba belepakolják a több száz lóerős teljesítménnyel bíró motort. A magunk részéről szívesen elvinnénk egy körre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.