Autó hvg.hu 2016. december. 06. 15:55

Jogos volt a tömeges kerékbilincs Újbudán, de már kész az új P+R

Az aljegyző válasza szerint jogos volt, hogy november végén legalább 15 autóra kerékbilincs került Újbuda egyik legnépszerűbb P+R parkolójában. A levél szerint korábban már írásos figyelmeztetést is kiraktak azokra az autókra, amik rossz helyen parkoltak.

Ahogy arról két hete írtunk, november 26-án legalább 15 kerékbilincset osztottak ki a közterület-felügyelet munkatársai a kelenföldi P+R parkolóban, a metró lejárattól nem messze. Még aznap megkérdeztük az önkormányzatot, miért nem figyelmeztették előbb táblákkal, vagy más eszközökkel az autósokat, illetve épül-e a környéken másik P+R parkoló. 10 nappal később megjött a válasz. Az autósok a rendkívül forgalmas parkolóban felálltak a járdaszigetekre is, ez pedig Vargáné dr. Kremzner Zsuzsanna aljegyző válasza szerint szabálytalan.

Mindenki kerékbilincset kapott Újbudán

Telekerékbilincsezték az egyik legforgalmasabb P+R parkolót Újbudán. A közteresek nagyot arattak, legalább 15 autó tulajdonosának kell kifizetnie a több mint 10 ezer forintos levételi díjat.

Az aljegyző azt is kiemelte, hogy korábban többször is figyelmeztetést helyeztek el, bírságolásra és kerékbilincselésre a türelmi időszak lejártáig nem került sor. Vélhetőleg november 26-án járt le a türelmi időszak.

hvg.hu
hvg.hu

Jó hír lehet a járdasziget-lakóknak, hogy "a 4-es metróvonalhoz kapcsolódó őrmezői felszíni rendezés MÁV-vágányok helyére tervezett újabb 500 férőhelyes P+R parkoló épült, melynek átadása folyamatban van, és hamarosan azt is használhatják az autósok".

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.