Autó hvg.hu 2016. október. 12. 09:28

A kínaiaknál még parádés bemutatót is kapott a durva Porsche-koppintás

A Zoyte SR9, amely gyakorlatilag egy az egyben a Porsche Macan másolata, külön hivatalos show-n mutatkozott be a nagyközönségnek. Mintha valami egészen egyedit alkottak volna.

Újabb fejezettel bővült a kínai koppintások nagy könyve, azzal, hogy a stuttgarti német autómárka sportterepesét is lemásolták, és forgalomba helyezik a kínai piacon.

Az egészen döbbenetes teljes hasonlóság, amely nem csak kívül, hanem a belső térben is látványos. Egyedül a járművek hajtásában van komolyabb eltérés, de még ebben sem feltétlen a motorméretek játsszák a főszerepet.

A csúcs Zoyte SR9-ben egy 2.0 literes négyhengeres van, ami az alap a Macanban (252 lóerővel). A kínaiak esetében egyébként a motor Mitsubishi-fejlesztés és 190 lóerős, és korrekt ötfokozatú manuális, illetve hatfokozatú automataváltóval kínálják. De létezik majd egy beugró modell is 1.5 literes négyhengeressel, amely 150 lovas, de ez csak jövőre jön.

carnewschina.com

A Porsche persze megpróbált jogi lépéseket tenni a modell gyártása ellen, de ez, ahogy több nagy gyártóval már megtörtént – Land Rover Evoque, kontra Landwind X7 – nem vezetett semmire.

carnewschina.com

A Zoyte egyébként is nagymestere az ilyen másolatoknak, övék az SR7-is, amely egy súlyos Audi Q3 koppintás, illetve a T600-as, amely egy Audi Q5, nem is beszélve a Damai X5-ről, amely meg a VW Tiguant mintázta le.

carnewschina.com

Persze a legfontosabb versenyképező tényező az ár, mert, amíg egy Macan 558 ezer jüannál indul, addig az SR9-est már 100 ezer jüanért (4 millió forintért) is haza lehet gurítani.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?