Autó hvg.hu 2016. augusztus. 19. 18:11

Baj van a Volkswagennél, leállították a Golf gyártását

Vitába kerültek a két legnagyobb beszállítóval, 12 milliárd forintnál is több lehet a káruk.

Vitába keveredett két fő beszállítójával a Volkswagen, így a wolfsburgi gyárban le kellett állítani a Golf gyártását – számolt be róla az Auto News. A hírek szerint a cég emellett három másik németországi gyárában is csökkentette a munkaidőt. Mindez 60 ezer munkavállalót érint.

A Volkswagen szerint a cég azért kényszerült erre a lépésre, mert az öntöttvas alkatrészeket szállító ES Automobilguss, valamint a Car Trim nevű leányvállalata (amely az üléshuzatokat biztosította a cégnek) leállította a szállítást. Előbbire most, utóbbira még a hónap elején került sor. A Carscoops információi szerint a nézeteltérést a kifizetések váltották ki.

A Volkswagen azt fontolgatja, hogy minden törvényes eszközt megragad arra, hogy hozzájusson a ki nem szállított anyagokhoz, akár úgy is, hogy rendőri kíséret mellett teherautóra pakoltatják az alkatrészeket. Az ügyben bírósági tárgyalás is lesz, augusztus 31-én.

A Bankhaus Lampe elemzője, Christian Ludwig szerint a vita nagyjából 40 millió eurójába (kb. 12,4 milliárd forint) kerülhet a Volkswagennek.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 19. 20:15

George Szirtes: Károly király olvasta a verseimet, Nemes Nagy Ágnesnek mindig vittem virágot

Hamarosan fogadja III. Károly, hogy átadja neki a királyi udvar költészeti díját, de vajon kell-e cilindert viselnie? És miért nem jár pénz a díjjal? A magyar származású költő-műfordítóval a brit uralkodó versolvasási szokásairól, a költők anyagi megbecsüléséről és arról is beszélgettünk, hogy miért hagyta abba Krasznahorkai angolra fordítását.