Autó hvg.hu 2016. július. 25. 09:18

Még több helyen kell fizetni a parkolásért ősztől Józsefvárosban

A tervek szerint októbertől bővítik a fővárosi nyolcadik kerületi fizetős parkolási övezetek számát, ha eredményes lesz az ezzel kapcsolatos közbeszerzési eljárás, amelyet a kerületi önkormányzat cége indított. Az új zónában óránként 175 forintért parkolhatnak majd az autósok – írja a Magyar Nemzet.

A Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) Zrt. parkolásüzemeltetési feladatok ellátására írt ki pályázatot. Ősztől még több helyen kell fizetniük az autósoknak – derült ki a napokban megjelent Közbeszerzési Értesítőből.

Az október 1-jén induló rendszer informatikai hátterének biztosítására, üzemeltetésére, a parkolás ellenőrzésére, a kerékbilincselés támogatására, továbbá a jegyautomaták üzemeltetésére és nyilvántartására összesen százmillió forintot különített el a VIII. kerületi önkormányzat.

A fizetős övezetek bővítését tavaly májusban kezdeményezte a józsefvárosi képviselő-testület, az indoklás szerint a kerületi lakók érdekeire hivatkozva.

A meglévő várakozási övezetek a Kerepesi út–Hungária körút–Sport utca–Százados utca–Salgótarjáni út–Asztalos Sándor út által határolt területtel, valamint a Könyves Kálmán körút–Üllői út–Orczy út–Golgota tér–Golgota út–Bláthy Ottó utca–Vajda Péter utca által határolt területtel egészülnek majd ki. A Kőbányai út egy szakasza, illetve a Salgótarjáni út közelében lévő vasútvonal környéke kivétel lenne, ott továbbra sem kellene fizetni a parkolásért – derül ki a cikkből.

Bánki István, a JGK kommunikációs vezetője a lapnak elmondta: a hatályos jogszabályoknak megfelelően továbbra is a százszázalékos önkormányzati tulajdonú cég üzemelteti a parkolást, a közbeszerzési eljárás a gyakorlatban a szükséges parkolóórák beszerzését és működtetését, a parkolóhelyek kialakítását, útburkolatok felfestését célozza.

A fizetős övezetet nem terjesztik ki az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződését átívelő felüljáró alatti parkolókra, mivel azok a fővárosi önkormányzat tulajdonában állnak – jelezte.

Ha a közbeszerzési határidőket tartani tudják, és az eljárás eredményét nem támadja meg senki, akkor októbertől egy hónapos türelmi idővel vezetik be a fizetős parkolást az új helyeken, és ez idő alatt még nem büntetnek meg senkit. Az új zónában a Fővárosi Közgyűlés rendelete szerint egységesen óránként 175 forint lesz a várakozási díj.

 

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.