Autó hvg.hu 2016. június. 30. 04:01

Ilyen súlyos balesetet is ritkán látni (szerencsére) – videó

A motoros és az autós egy hídon ütközött egymással, de a kis koccanásból hirtelen nagyon komoly baleset lett.

Amióta elterjedtek az autókba szerelt fedélzeti kamerák, azóta gyakran igen durva baleseteket lehet látni a világ útjairól. Persze ne legyenek illúzióink, ilyesmi eddig is előfordult, legfeljebb senki nem tudta "dokumentálni" a dolgot. Most az egyik legsúlyosabb baleset következik, amit az elmúlt években láttunk – még úgy is, hogy egyetlen csepp vér sem folyik benne.

Az esetet Brazíliában rögzítette egy autós, méghozzá egy városban lévő közlekedési hídon. A forgalom valamiért nem tudott kellően gyorsan haladni, ezért a motoros úgy döntött, megelőzi az előtte haladó autót. A motor azonban pont takarásban volt, így nem vette észre őt a sofőr, és ráhúzta a kormányt. Ilyet eddig már láthattunk néhányszor, ám a motoros nemcsak felbukott a járművével, hanem nekiment a híd jobb szélén lévő betonelemnek, az megdobta a járművét, ő pedig átesett a korláton.

Pedro Barbosa nem a folyóba, hanem a híd alatt lévő acélgerendákra esett, információk szerint mindkét lába eltörött. A mentők kórházba szállították, és bár túlélte a balesetet, nagyon súlyos állapotban van.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.