Szuperlassításban látszik igazán, milyen, amikor megindul a 8000 lóerős gép.
Nehéz lenne azt mondani, hogy az amerikai dragster bajnokságban eseménytelenül telnek a versenyek. Persze Amerikáról van szó, így a show az ilyen eseményeken szinte kötelező is. Ennek köszönhetően láthattunk már, milyen az, amikor 8000 lóerő húz el az ember mellett, és azt is átélhettük, milyen érzés a pilótafülkében ülve 4 másodperc alatt 500 km/h-ra gyorsulni. A mostani mutatvány azonban nem volt szándékos, mégis gyönyörűre sikeredett.
A napokban Kansasben Doug Kalitta számára az utolsó rajt előtt az volt a tét, hogy zsinórban a harmadik Top Fuel futamát is megnyeri-e az idén. Ehhez mindenképpen győzni kellett – és ez sikerült is neki. Az út azonban nem volt egyszerű.
A piros-fehér dragsterben ülő Kalitta alatt ugyanis félúton mozogni kezdett a gép, és a hátsó fele jobbra-balra csúszkált. Ez különösen veszélyes, hiszen az 539 km/h-s tempónál a legapróbb hiba is végzetes balesetté válhat. A pilóta azonban jól kormányozta a gépet, és végül bő előnnyel ért a célba ellenfele előtt.
A videó azonban így még nem is mutat sokat, szuperlassításban azonban már sokkal inkább emlékeztet egy szépen megkomponált jelenetre, mintsem egy összevissza mozgó, több ezer lóerős versenygépre.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.