Autó hvg.hu 2016. május. 26. 12:41

Lebukott a Lada Vesta Sport

Hamarosan érkezhet az új Lada Vestából a sportos változat is. Az orosz autós oldalak ráálltak persze a saját gyermekükre, és el is kaptak egyet, amelyet már az utcán tesztelnek Togliattiban.

Igaz egyelőre nem helyi rendszámmal, hanem a Lada Vesta gyártási színhelyéről, Izsevszkből származóval.

Azért látszanak a módosítások, kiváltképp a harsány szín – ami persze valamennyire ismerős a WTCC futamokon induló kocsikról – valamint a hátsó spoilerelem a csomagtér-fedélen, a fekete könnyűfém felnik, valamint a fekete visszapillantó-tükör házak. Szintén sportos dizájn elem az X-rajzolat a feketére maszkolása a karosszérián, akárcsak a króm kipufogóvég.

Az AvtoVAZ korábban hivatalosan is bejelentette a sportverzió érkezését, nem csak a Vestából, hanem az XRay-ből is. A két verzió bemutatásának hivatalos dátuma még nincs meg, akárcsak a pontos specifikációké.

Az október óta gyártott sima Vestákban eredendően egy 1,6 literes négyhengeres turbó nélküli benzinmotor van 87, illetve 106 lóerős változatban. Várható a Renault-Nissan egy másik motorjával is 115 lóerővel, illetve az elsősorban exportpiacokra szánt 1,8 literes csúcsverzió, amiről itt is szó lehet, 122 lóerővel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.