Autó hvg.hu 2016. május. 07. 08:11

Feláll az ember kezén a szőr a végső Defender láttán

A Kahn Design ismét nagyot húzott, kiválóan sikerült az utolsó Defender tuningja.

Szomorú év az idei az off-road autózás szerelmeseinek, hiszen január végén a solihulli Land Rover gyárban az utolsó 4x4 is legördült a futószalagról. A britek 68 év után szüntették meg a Defender gyártását, ám mielőtt végleg a múlté lesz az emléke, szerettek volna igazán különleges módon búcsút venni tőle.

A hétvégén tartják a London Motor Show-t, az esemény kapcsán pedig felkérték a Kahn Designt, hogy építse meg a "végső Defendert". A cég hozzá is látott a munkának, a megjelenés előtt pedig gyorsan villantottak róla néhány igen sejtelmes (és nem kevésbé izgalmas) képet.

Kahn Design
Kahn Design
Kahn Design
Kahn Design

A limitált darabszámú modellt 65 ezer fontért (kb. 26 millió forint) árulják, cserébe Santorini-fekete festést, új első és hátsó lökhárítót, valamint hatalmas kerekeket kapott. A Defenderre 20 colos Mondial kerekek, különleges féknyergek, valamint megvadított kipufogórendszer került. Az utastér egyedi sportüléseket kapott.

Kahn Design
Kahn Design
Kahn Design

Ami a technikai részeket illeti, van benne navigációs rendszer, tolatókamera, négysebességes automata váltó és alumínium pedálok is.

A Kahn Design korábban is szívesen nyúlt már a Land Roverekhez, két éve például elkészítették a világ leggyorsabb Defenderét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.