Autó hvg.hu 2016. április. 05. 06:46

Olyan lesz a legolcsóbb Tesla, mintha egy futurisztikus űrhajót vezetnénk

Elon Musk szerint nagyon jól fog kinézni a Model 3 végleges beltere, azon belül is a műszerfal és a kormánykerék.

Bár a péntek hajnalban bemutatott, eddigi legolcsóbb Tesla sok szempontból is érdekes autónak ígérkezik, van egy része, ami külön figyelmet érdemel. A bemutatón ugyanis sokaknak feltűnt, hogy a kocsi kormánya és műszerfala finoman szólva sem mondható hagyományosnak.

Tesla

Elon Musk egyik követője a Twitteren el is mondta a Tesla-vezérnek, hogy szerinte milyen lenne az ideális kormánykerék a Model 3-ban. @HBL_Cosmin szerint a Ferrari kormányára kellene hasonlítania, a mögötte elhelyezkedő két, a váltóra emlékeztető karon pedig elhelyezhetné az irányjelzőt és egyéb bajuszkapcsolókat. Elon Musk nem sokkal később reagált is a felvetésre, és azt írta, várjon az ilyen kijelentésekkel addig, amíg meg nem látja a végleges változatot, az ugyanis olyan lesz, mintha egy futurisztikus űrhajóba ült volna be a sofőr. Márpedig ő aztán tudja, hiszen olyat is épít.

Hogy pontosan mire gondolt, azt a következő eseményig valószínűleg nem is fogjuk megtudni, de valószínűleg nem a levegőbe beszélt. A "titok" ellenére azonban özönlenek az autóra a megrendelések.

Ha érdekli az olcsóbb Tesla, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.