Két év múlva érkezhet a teljesen önvezető autó, de addig is van néhány funkció, amivel már most könnyebb a vezetés.
A Tesla nem titkolt célja, hogy az első olyan autógyártó cég legyen, amelyik teljes mértékben önvezető autót dob piacra. Ha hihetünk Elon Musknak – és az eddigiek láttán miért ne hihetnénk – akkor nem kell már sok ahhoz, hogy ez meg is valósuljon. A Tesla-vezér szerint 2018-ban már elérhető lesz a technológia, ám addig sem szeretnék, ha a tulajdonosoknak kényelmetlenséget jelentene az autóvezetés. Amíg nincs kész a 100 százalékig önjáró autó, az ingázást igyekeznek megkönnyíteni a sofőrnek.
A Tesla legújabb videójában összeszedte azokat a funkciókat, amelyek már elérhetők a sofőrök számára: ilyen például az, hogy az autó már önállóan képes kiállni a garázsból, elvégzi az ember helyett a parkolást, út közben pedig segít elvezetni a kocsit.
A robotpilóta nem engedi, hogy a kocsi elhagyja a sávot, emellett folyamatosan figyeli az autót körülvevő forgalmat, ha pedig sávot akarunk váltani, elég az irányjelzőt bekapcsolni, a szoftver azonnal teszi a dolgát.
Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.