A vonat vitt mindent, a kamionos meg csak pislogott.
A magunk részéről valahogy sosem tudtuk megérteni azokat a sofőröket, akik úgy akarnak áthajtani egy vasúti átjárón, hogy közben piros a lámpa. Ha az ember józan ítélőképességét mondjuk kizárjuk a történetből, még mindig ott vannak az oktatók, akik a KRESZ és a gyakorlati órák alatt is elmondják, a síneken még akkor is körültekintően szabad csak átkelni, ha nincs lecsukva a sorompó és szabad az út.
Ehhez képest szinte minden hétre jut egy hír, ami arról szól, hogy egy autót, buszt, kamiont elütött az érkező vonat. Persze ha arról van szó, hogy nem jó a jelzőlámpa, a sorompó, vagy esetleg fennakad a jármű és egyszerűen nem lehet tovább menni, az más kérdés, de az alábbi videón közel sem erről van szó.
Az alábbi felvételt Csehországban rögzítette egy térfigyelő kamera még pénteken. Mint kiderült, a lámpák megfelelően működtek, ráadásul a vasúti sín is belátható volt, így őszintén szólva fogalmunk sincs, mi futhatott át a sofőr fejében amikor arra jutott "még biztos átértek".
A balesetben a vonat 80 utasa közül egy sem sérült meg, a kamion sofőrje pedig könnyű sérüléseket szenvedett.