Autó hvg.hu 2015. október. 27. 22:22

McLaren 570S vs. 650S. Mit tud 50 millió a 100 millió ellen?

Jó kis házi csatát rögzített egy autós magazin. A McLaren 650S-t eresztették össze a kistesóval az 570S-sel.

Alapvetően azt gondolhatnánk igazságtalan az összemérés, de hamar kiderül mégsem annyira. Mindkét modellben ugyanis ugyan az a V8-as 3,8 literes duplaturbós motor dolgozik az egyikben 650, míg a másikban 570 lóerővel, mint a nevük is sejteti.

De lássuk a csatát:

A közel azonos menetdinamika az 570S valamivel pörgősebb motorjának köszönhető, amely 7400-as fordulatnál adja le maximális teljesítményét, míg a 650S 7250-es fordulatnál. Nem is beszélve a kisebb testvér 1313 kilogrammos súlyáról, a 650S 1330 kilogrammjával szemben.

Ha ár/érték arányban is vizsgálódunk, akkor pedig egyértelműen a kicsi nyer utcahosszal, amely nagyjából 45 millió forintba kerül, míg a 650S-ért megkérik a közel 100 milliót.

Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.