Négyzetméterenként akár 600 liternyi esővíz elvezetésére is képes percenként a speciális aszfalt, amely biztonságosabb és tartósabb a hagyományos verziónál.
A betonból vagy aszfaltból készült útburkolatok esetében alapos tervezést igényel a vízelvezető rendszer kialakítása, hiszen egy forgalmas útszakasz esetében komoly veszélyforrást jelent, ha egy esőzés után nem tud elfolyni a víz az útburkolatról. Emellett jelentősen rongálja is a felületet, ha a repedésekben megrekedt víz megfagy, majd szétrepeszti a környezetét.
Egy brit cég olyan vízelnyelő aszfalttal kísérletezik, amely mindkét fentebb említett problémára megoldást kínál. A Lafarge Tarmac által kifejlesztett speciális anyag ugyanis percenként akár 600 liternyi esővíz elvezetésére is képes négyzetméterenként, vagyis jóval biztonságosabb és hatékonyabb a hagyományos aszfaltnál, illetve az ahhoz tervezett vízelvezető rendszernél.
Az ötlet egyébként nem újkeletű, több cég is kísérletezik hasonló technológiával, például a Techo-Bloc, melynek szakemberei a speciális aszfaltréteg fölé egy további kőből készült réteget is pakolnak.
Hasonló érdekességekért lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát. |