Autó hvg.hu 2015. május. 14. 09:30

Luxusjacht érkezik az Aston Martintól

Szeptemberben, a Monaco Yacht Show-n hullik le a lepel arról a jachtról, amelyet egy holland gyártó, a Quintessence Yachts készít majd az Aston Martin égisze alatt. Az első renderelt felvételek már megérkeztek a luxushajóról, amely éppen olyan lesz, mint amilyenek a patinás brit márka autói az utakon.

A vízijármű az AM37 fantázianevet kapta: a licencmegállapodás keretein belül készülő jacht 11,28 méter hosszú és háromféle hajtással lesz elérhető.

Aston Martin AM37
Aston Martin


A beugrómodell a két, 370 lóerős dízelmotorral hajtott változat lesz, de készült két 520 lóerős benzines erőforrással hajtott változat, valamint – az igazán sportos vízi száguldás kedvelőinek – két darab 600 lóerős Mercury motorral repített verzió is.

Aston Martin AM37
Aston Martin


Több szaklap máris azt vizionálja, hogy az AM37 lesz James Bond új vízi járgánya: a fedélzet ennek jegyében az elegancia és a futurisztikus technológiák jegyében készült. A jacht számos funkciója hangvezérléssel működik majd, a navigációs- és multimédia rendszert full HD kijelzőről lehet vezérelni és az Aston Martin dizájnrézlegét vezető szakember, Marek Reichman szerint a hajó számos olyan funkcióval is bír majd, amelyet jachton még soha, senki nem vetett be.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.