Három hét múlva eladó sorba kerül egy Ferrari 250 GT SWB California Spyder. A típusból mindössze 56 darabot készítettek, de az árverésre kerülő változat ennél még ritkább, hiszen annak a 16 példánynak az egyike, amelyek elöl nem kaptak külön lámpaburát. A tökéletesen restaurált, díjnyertes példány becsült értéke jócskán meghaladja a tízmillió eurót. Csak emlékeztetőül, a héten 4,4 milliárd forintot lehet nyerni az ötös lottón.
Május 23-án igazi nagyágyúk kerülnek kalapács alá az RM Auctions árverésén a Comói-tó partján található Erba villában. A több százezer eurós Mercedesek, Fiatok, Lanciák és egyéb különlegességek mellett rendkívül erős lesz a felhozatal Ferrarikból, melyek közül nyolc-tíz olyan modell is gazdát cserél, amikért súlyos eurómilliókat fognak fizetni a leendő tulajdonosaik.
Az esemény abszolút sztárja egy 1961-es Ferrari 250 GT SWB California Spyder, melynek becsült értéke 11 és 13 millió euró közé tehető, vagyis átszámítva mintegy 3-4 milliárd forintot ér. A különlegessége abban rejlik, hogy egy rövidített tengelytávú változatról van szó, amit a Scagliettinél terveztek és készítettek, aprólékos kézi munkával. A típusból mindössze 56 példány gördült ki a műhelyből, melyek közül 16 darab bura nélküli első lámpafészket kapott, ahogyan az a képeken látható sötétkék példányon is megfigyelhető.
Éppen ezért a ritkasága már önmagában többmilliós értéket képvisel, de a szóban forgó autó árát növeli, hogy komplett Ferrari Classiche restauráláson és minősítésen is átesett, így gyakorlatilag szebb és jobb, mint újkorában. Ez a motorjára is igaz, amely a legendás Colombo 3.0 literes V12-es blokk, három darab Weber karburátorral, négyfokozatú manuális váltóval és 230 lóerő körüli teljesítménnyel. Vagyis kellően virgonc olasz ménes lapul a motorháztető alatt egy élvezetes kocsikázáshoz valamelyik mediterrán tengerparti városkában, már csak az a kérdés, hogy egy ilyen műkinccsel ki meri-e tenni a lábát az utcára a leendő gazdája.
Kövesse az Autó rovatot a Facebookon! |