Viszik a magyarok az új Opelt, mint a cukrot
Az Opel több mint 10 ezer autó eladásával számol az idén a magyarországi új autók piacán. Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója szerint ezt megalapozza az első három negyedév értékesítésének a teljes piacét kétszeresen is túlteljesítő bővülése.
Az idén az első kilenc hónapban 7578 új személyautót és kishaszonjárművet adtak el a magyarországi Opel márkakereskedések. A személyautóknál, ahol a márka a jelenlegi 13,59 százalékkal piacvezető, 57,6 százalékos volt a növekedés az idén.
Az Opelnél változatlanul nagyobb a magánvevők aránya, mint a magyar piaci átlag, az ügyfelek több mint 30 százaléka magánszemély, miközben a versenytársakat esetenként 75 százaléknál is nagyobb mértékben a flottaértékesítések tartják el.
Várhatóan a magánvevői kör szélesítését fogják támogatni a most érkező új modellek is. Az év utolsó negyedében kezdődik az ötödik generációs Corsa értékesítése, amely az Astra mellett a második legkelendőbb modelljük Magyarországon, a márka eladásainak több mint 25 százaléka Corsa. Ebből a jellemzően magánszemélyek által vásárolt modellből a csúcsévben, 2003-ban Koncz Gábor tájékoztatása szerint még 8800-at adtak el, és éves szinten a következőkben is elérheti az 1500-2000 darabot az eladás. Corsából az elmúlt több mint 30 év alatt 12,4 millió darabot gyártottak.
Az új modellt már a Szentgotthárdon készült motorokkal szerelik. Az új egyliteres motorok gyártása az idén kezdődött meg a magyarországi gyárban, ahol így már háromféle motorcsalád készül. Magyar gyártású motor kerül az Adam Rocks mini szabadidő autóba, valamint egy nemrégiben született döntés szerint a Mokkába is.