Tengernyi Ladát adtak el a roncsprémium programban
A legnagyobb orosz járműgyártó, az Avtovaz több mint 14 ezer darab Lada típusú autót értékesített szeptemberben a roncsprémium program keretében. Ez a havi eladás több mint 38 százalékát teszi ki - derül ki a cég honlapján közzétett adatokból.
Az orosz kormány által augusztus végén meghirdetett program keretében a hatévesnél idősebb járművüket újra cserélők kedvezményeket kapnak. A programban minden járműtípus részt vehet, a támogatás összege pedig 40 ezertől 350 ezer rubelig, azaz 260 ezer forinttól 2,2 millió forintig terjed.
A hazai autógyártás támogatását célzó program szeptembertől december végéig tart, de a finanszírozásra szánt tízmilliárd rubel elkülönítéséről eddig nem érkezett hivatalos bejelentés. Ennek dacára a nagy autógyártók elindították a programot, miután a személyautók és a haszongépjárművek eladása augusztusban rekordmértékben, 26 százalékkal zuhant éves összevetésben, január-augusztusban pedig 18,5 százalékkal.
Az AvtoVaz szeptember 4. és december 15. között vesz részt a roncsprémium programban, amelynek keretében 50 ezer rubeles engedményt ad az új Ladák árából. A 14 283 darab autón kívül használt autó beszámításával további 1129 Ladát adtak el, itt az árengedmény 40 ezer rubel volt.
Az AvtoVaz szeptemberben összesen 36 513 Lada típusú autót értékesített a belföldi piacon, ami augusztushoz képest 38 százalékos növekedést jelent. További 1878 Ladát exportáltak, elsősorban Kazahsztánba.
Az AvtoVaz szeptemberben kezdte meg a Lada Granta modell árusítását. A modell alapfelszereltségébe már beletartozik az ABS, a tempomat, a légkondicionáló, két légzsák, biztonsági övek a hátsó üléseken, az ára pedig 357 400 rubel, azaz több mint 2,3 millió forint.