Autó hvg.hu 2014. szeptember. 12. 15:14

Megújult az első Kecskeméten gyártott Mercedes

A B-osztály máris elérkezett a modellciklus felénél esedékes ráncfelvarráshoz, melynek eredményeként módosítottak egy picit megjelenésén, megjelent a kínálatban a LED-es fényszóró, valamint nagyobb lett a központi kijelző.

A Mercedes-Benz 2011-ben kezdte el gyártani a B-osztály második generációját, ami a hazai járműgyártásban is fontos mérföldkőnek számít, hiszen ezzel a modellel kezdődött meg a termelés a kecskeméti gyárban. A kompakt egyterű azóta is jól teljesít első számú piacán, Németországban, de az eltelt több mint két év és az időközben bemutatott BMW konkurens miatt a Mercedesnél úgy döntöttek, hogy ráfér egy szolid ráncfelvarrás a B-osztályra. Ennek eredményeként minimálisan átrajzolták a lökhárítókat és a lámpaburák formáját, valamint megjelent opcióként a LED-es fényszóró, ami a képeken is szereplő sportcsomagos modellen is látható.

Mercedes-Benz

Az utastérben is történtek változások, többek közt 8-colosra nőtt a központi kijelző, továbbá 12-féle hangulatvilágítás közül választhatunk, és egy kis felárért cserébe hasznos extra a keyless-go vagyis kulcs nélküli nyitás és indítás. A motorpaletta változatlan maradt, benzines fronton az 1.6-os és 2.0 literes erőforrások közül lehet választani összesen négyféle teljesítménytartományban, míg a dízelpártiak a Renault eredetű 1.5-ös blokkot vagy a 2.1 literes Mercedes erőforrást vehetik igénybe, szintén négyféle teljesítménnyel.

Újdonságként a 136 lóerős (2.1 literes) B200 CDI mostantól összkerék-meghajtással is rendelhető, továbbá a külföldi piacokra készül CNG-s és elektromos változat is. Hogy az alternatív hajtásláncú verziók itthon is elérhetőek lesznek-e, az a jövő zenéje. A facelift hozományaként fontos még megemlíteni, hogy az eddig is bőséges biztonsági asszisztensek közül az ütközésre figyelmeztető és vészfékező asszisztens mostantól kibővített sebességtartományban, 60-tól egészen 200 kilométer/óráig használható.

A ráncfelvarrott B-osztály az októberi Párizsi Autószalonon tartja a világpremierjét, a szalonokba pedig novemberben fog eljutni, de aki elsőként akarja átvenni, az akár már most is előrendelheti.

Mercedes-Benz
Mercedes-Benz
Mercedes-Benz
Mercedes-Benz

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

Hirdetés