Nagy terveket szövögetnek a Renault-tulajdonba került orosz AvtoVAZ-nál. Hamarosan bemutatkozik a Lada Vesta, amelyet exportpiacokra is szánnak.
A cég elnöke bejelentette, hogy augusztusban, a moszkvai motor show-n bemutatkozik a Lada újdonsága a Vesta. Az alsó-középkategóriás modell a Lada Priorát váltja, és egy teljesen új univerzális platformra építik. A kocsi dizájnja nagyban támaszkodik egy korábbi tanulmányra, a 2012-ben bemutatott Lada Xray-re.
A kocsi várható ára 400 ezer rubel (8500 euró) körül lesz, amellyel az AvtoVAZ számításai szerint, a Vesta versenyképes lesz a külső piacokon is. A teljesen szabvány, az európai biztonsági előírásoknak megfelelő és az ígéretek szerint az átlag európai kényelmi és felszereltségi normáknak is megfelelő autót jövő szeptembertől gyártanák sorozatban.
Ami az AvtoVAZ közeljövőjét érintő terveket illeti, Bo Andersson a cég vezetője a megújulási folyamatról beszélve három típust említett az ITAR TASS hírügynökségnek. Az első a Vesta, amely 2015-től kerül utcára, követi őt a koncepcióként megismert X-ray 2016-ban, majd ennek a modellnek lesz egy terepesebb Cross változata is. A három modellel az orosz piac 20 százalékát szeretnék lefedni a cégvezető tervei szerint.