Autó hvg.hu 2014. június. 12. 18:00

Már a tizenkettedik generáció az új Nissan Navara

Az eddigieknél elegánsabb külső, személyautós belső és jelentős műszaki fejlődés jellemzi a japánok platós terepjáró újdonságát.

Kevés olyan típus létezik az autóiparban, ami olyan sok generációváltást megért volna, mint a Nissan Navara, ugyanis a japánok platós terepjárója immáron tizenkettedszerre újult meg. A 2015-ös modellév elegánsabb külsőt hozott, amely több krómmal, karakteres orrkialakítással és LED-es nappali menetfénnyel az elegánsabb pick-upok közé emeli a Navarát, ami jó hír azok számára, akik nem csak munkára használnak efféle autókat, hanem például családi autóként. A NP300 Navara utastere is a személyautós vonalat követi, hiszen minőségi anyaghasználattal, TFT központi kijelzővel és akár világos bőrbelsővel is rendelhető.

Nissan

Az újdonság alváza merevebb lett az elődjénél, továbbá a japán mérnökök átdolgozott laprugókat terveztek hozzá, ami még inkább strapabíróbbnak ígérkeznek. Az utcai használatot szem előtt tartva arra is figyeltek, hogy az új Navara fordulóköre kisebb legyen, mint elődjéé, ezzel is javítva a manőverezhetőséget. A motorpaletta kezdetben a 2.5 literes dízel és a szintén 2.5 literes benzines, négyhengeres DOHC motorokból áll, hatfokozatú manuális- vagy hétsebességes automataváltóval szerelve. A dízel blokk ezen felül kétféle teljesítménnyel lesz rendelhető, 163 vagy 190 lóerővel, és átlagosan 11 százalékkal alacsonyabb fogyasztással, mint az előző generációban. Az összkerék-meghajtáshoz számos vezetést támogató elektronikus rendszer rendelhető, többek közt a lejtmenet vezérlés és a visszagurulás gátló.

A Nissannál bíznak benne, hogy az 1933-ban útjára indított modell, 14 millió értékesített példány után újra a pick-up kategória legkelendőbb darabja lesz.

Nissan
Nissan

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.