2014. április. 16. 14:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. április. 16. 14:56 Autó

Alkatrész-kirakó: 34 lopott autót találtak darabokban

Vádemelést javasol a rendőrség nyolc magyar és ukrán állampolgár ellen, akik a gyanú szerint többek között Ausztriában és Olaszországban ellopott autókat szerelt szét Nyíregyházán, majd az alkatrészeket eladták Ukrajnában.

A rendőrség 34 nagy értékű lopott gépkocsit azonosított egy nyíregyházi telephelyen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság. Az ügyben a bűnügyi osztály még február 27-én indított nyomozást hat ukrán és két magyar állampolgár ellen lopás és orgazdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A nyomozás adatai szerint a társaság Ausztriából, Olaszországból és Szlovákiából lopott el nagy értékű gépkocsikat, amelyeket aztán egy nyíregyházi telephelyen szétszereltek és az alkatrészeket Ukrajnában értékesítették.

A rendőrség a nyíregyházi telephelyen talált gépkocsi alkatrészek alapján összesen harmincnégy lopott gépkocsit azonosított. Két járművet még útközben az M3-as autópályán igazoltattak a járőrök. Azokról is kiderült, hogy Szlovákiából lopták és szintén Ukrajna volt a célállomás.

A nyomozók a nyolc gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A gyanúsítottak közül öt ukrán állampolgár volt a nyomozás teljes időtartama alatt előzetes letartóztatásban. A megyei főkapitányság az ügyben a nyomozást a napokban befejezte és vádemelési javaslattal megküldte a Nyíregyházi Járási Ügyészségnek.

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.