Autó hvg.hu 2014. április. 02. 16:42

Kigördült a gyárból Michelisz Norbi Honda Civic WTCC-je – fotók

Kigördült végre a Honda gyári programját működtető JAS Motorsport olaszországi főhadiszállásáról az a Honda Civic, amellyel Michelisz Norbert indul idén a Túraautó Világbajnokság (WTCC) futamain.

A pilótát foglalkoztató Zengő Motorsport hivatalos honlapja szerint a TC1-es szabályrendszer szerint készült versenygéppel délelőtt végeztek az olasz csapat bázisán, Arlunóban. Miután kigördült a létesítmény ajtaján, azonnal a tesztpályára szállították a kocsit, ahol előbb a gyári csapat vezérürüjével, Gabriele Tarquinivel bonyolítják le az összeállító tesztelést, majd Michelisz és stábja kapja meg a frissen elkészült járgányt.

Michelisz Norbert Honda Civic WTCC-je
Zengő Motorsport / zengomotorsport.hu

Mint ismeretes, Tarquini és a gyári egylet másik pilótája, Tiago Monteiro már több ízben is tesztelte a korábbinál jóval erősebb és küllemre is sokkal versenyautósabb Civicet. A kihívás adott, ugyanis a mezőny harmadik gyártója, a frissen beszálló Citroën sztárcsapattal érkezik és az eredményeik is rendkívül biztatóak: a Honda-büdzsé négyszereséből gazdálkodó francia alakulat három plusz egy C-Elysée-t indít olyan klasszisokkal, mint a négyszeres világbajnok Yvan Muller, a kilenc ralis vb-cím után átnyergelő Sebastien Loeb, az argentin ász José Maria Lopez, valamint a tervek szerint öt futamon induló kínai Ma Qing Hua, aki a Forma-1-ben is szerepelt tesztpilótaként.

Az első közös tesztelésen, a dél-franciaországi Paul Ricard pályán még csak néhány tized volt a Citroën előnye a Hondával szemben, ami a legutóbbi, Valenciában bonyolított gyakorláson már közel 2 másodpercnyire rúgott. Fokozza a Hondára nehezedő nyomást, hogy a gyári támogatás nélkül, a brit RML műhelyében készült TC1-es Chevrolet Cruze-ok is kapásból gyorsnak bizonyultak.

Michelisz Norbert Honda Civic WTCC-je
Zengő Motorsport / zengomotorsport.hu

Michelisz, a műfaj hazai legnépszerűbb sportolója autó hiányában a Paul Ricardon és Valenciában is csak megfigyelőként lehetett jelen. A privát értékelés korábbi világbajnoka megtett mindent, amit egy igazi profi megtehet egy ilyen helyzetben: figyelemmel kísérte a pályán zajló munkát, valamint folyamatosan konzultált a mérnökökkel és a versenyzőtársakkal, bízva abban, hogy az április 12-13-án esedékes marokkói évadnyitó előtt elkészül a kocsija és lesz lehetősége egy rövid tréning lebonyolítására az új munkaeszköz volánja mögött.

Noha a helyzet most egy fokkal kedvezőbb, mint 2013-ban, amikor a monzai nyitófutam helyszínén vezethette először a Hondát, a hvg.hu-nak a valenciai tesztelés helyszínén a versenyző leszögezte: optimista, de tudja, hogy nagyon nehéz dolga lesz az évad elején.

Michelisz Norbert
hvg

„Sajnos az új szabályok későn érkeztek meg, így késve kezdődhetett az autók építése is. Ennek isszuk most a levét. Egy ilyen technikánál kell a kilométer, hogy az első versenyhétvége előtt minden probléma ki legyen küszöbölve, de sajnos már most látszik, hogy a szükséges kilométer-mennyiség zöme hiányozni fog. Az idei autó összetettebb, mint a tavalyi volt, így a finomságokig is sokkal több idő után juthatunk el. Az első néhány futam biztosan nehéz lesz, de ha ezeken a hétvégéken minél többet tudunk menni, akkor elegendő információt gyűjthetünk ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk az autóról” – mondta a legutóbbi kollektív gyakorláskor Michelisz a hvg.hu-nak.

A 12 fordulóból és 24 futamból álló WTCC évad nyitányára Marrakesh utcáin kerül sor, míg a Hungaroringre május 3-4-én látogat el mezőny. A világbajnokság nevezési listáján 16 TC1-es versenygép szerepel, míg az előző szabályrendszer szerint épült autók számára kiírt TC2-es kategóriában 6 induló csatázik majd.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.