Autó hvg.hu 2014. március. 12. 11:08

Már idén jöhet a Skoda Snowman, de tényleg hóember lesz a neve?

Cseh lapértesülések szerint a Snowman névre keresztelt SUV a 2016-ra tervezett bemutatónál jóval korábban megérkezhet.

A Skodánál tavaly jelentették be, hogy a modellpalettájuk éveken belül egy új szabadidő-autóval fog gyarapodni, amit öt- illetve hétüléses kivitelben is gyártani fognak. Cseh lapértesülések szerint a Snowman névre keresztelt SUV-ra nem is kell olyan sokat várni, mint ahogy azt tavaly jósolták, ugyanis már 2014 végén gyártásba kerülhet a Volkswagen moduláris, MQB-padlólemezére épülő autó.

A gyorsított piacra dobás abszolút érthető lenne a konszern részéről, hiszen a megújult márkaarculat, élén az Ocatviával és a Rapiddal kiemelkedő népszerűségnek örvend, amit csak tovább fokozna a Yetinél nagyobb, árban viszont a konkurenseknél olcsóbb terepjáró.

Az újdonság a Skoda Kvasiny-ban található üzemében fog készülni, és az is elképzelhető, hogy pár hónappal később a Seat-emblémás változat is megjelenik. Ugyan a műszaki adatokról egyelőre nincsenek információk, de a motorpaletta nem tartogat meglepetéseket, hiszen a már jól bevált turbós benzines és dízelblokkokból fog állni.

autobild
Seat IBX, már előrébb jár.
Seat

Kövesse az Autó rovatot a Facebookon!
A rovat vezető cikkei negyedórával hamarabb kikerülnek a közösségi oldalra, mint a hvg.hu-ra.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.