Autó hvg.hu 2014. január. 30. 11:17

Új szuperautó készül egy parányi brit manufaktúránál

Új szuperautóval készül előrukkolni a Nagy-Britanniában székhelyű parányi műhely, az Arash Motor Company: a manufaktúra a tervek szerint február 28-án leplezi le új alkotását.

A Sawstonban székelő gyártó már egy kevés ízelítővel is szolgált új portékájáról: közreadtak egy sziluettet, valamint részletet a szénszálas anyagból készült kormányról, s mindkettő azt sugallja, hogy az új Arash vérbeli szupersportkocsi lesz.

A 2006-ban életre hívott műhely korábbi kínálata bőségesnek nem nevezhető, mostanáig egyetlen járgányt dobtak piacra. Az AF-10-es első tanulmányváltozatát már 2006-ban bemutatták, de a végleges verzió csak 2010-re készült el. Terveztek egy kisebb változatot is, de az AF-8-asból végül semmi nem lett.

Arash
Arash

Az AF-10-es egyébként nem titkoltan erősen hajazott a Ferrari Enzóra, míg a hajtóerőről a Corvette Z06-ból ismert 7 literes, V8-as, 550 lóerős LS7-es GM-erőforrás gondoskodott. 

Az előd: Arash AF-10

Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.