Önhöz is bekopogtathat a BKK
A közlekedési szokásokat vizsgálja decemberben Budapesten és az agglomerációban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A kérdőíves kutatás összesen 7000 háztartás bevonásával kezdődik majd Budapesten és az agglomerációban december elején - írta közleményében a BKK. A véleményfelmérés első üteme december 4-13 között lesz, de a kérdőívezést 2014 januárjában és februárjában is folytatják majd.
"A kutatás célja az utazóközönség közlekedési szokásainak felmérése, döntési mechanizmusainak matematikai leképezése, és az így kapott eredmények felhasználása a BKK által vizsgált és tervezett stratégiai jelentőségű közlekedési beavatkozások előkészítésekor" - írta a BKK.
A felmérés alapján a Modell Tercett, a Főmterv, a Trenecon Cowi és a Közlekedés alkotta konzorcium az utazóközönség közlekedési szokásainak figyelembevételével készítheti el a főváros és környezete egységes forgalmi modelljét.
A megkérdezetteket demográfiai jellemzőik és utazási szokásaik alapján szegmentálják. Válaszokat kapnak az egyes közlekedői csoportokra jellemző napi helyváltoztatási gyakoriságok mennyiségére, a helyváltoztatások megoszlására utazási indokok, célterületek és a használt módok aránya szerint, valamint hogy milyen körülmények befolyásolják a közlekedési eszköz kiválasztásában.
A korábbi, 2004-ben a BKV által készített hasonló felmérést több mint 50 ezer fő megkérdezésével végezték el. "Ezúttal a felmérés megismétlésére van szükség az azóta napjainkra bekövetkezett társadalmi és gazdasági változások miatt, amelyek a közlekedési szokásainkat is jelentősen átalakították" - tette hozzá a BKK.
A kérdezőbiztosok közel 15 ezer embert, azaz Budapesten belül ötezer, az agglomerációban pedig kétezer háztartást keresnek majd fel. A felmérést a BKK az Új Széchenyi Terv keretein belül, uniós forrásokból finanszírozza. A válaszadás természetesen önkéntes lesz, a közreműködő cégek az adatkezelésre vonatkozó jogszabályokat betartják, a megkérdezettek adatait pedig név nélkül, együttesen számítógéppel dolgozzák fel.
A név és telefonos elérhetőség megadása kizárólag a minőség-ellenőrzéshez szükséges és nem kötelező megadni - közölte a BKK. A begyűjtött adatokat más célra nem használják, ezeket elkülönítve kezelik, nem kerül ki a kutatócégtől, és egy-két héten belül törlik az adatbázisból.