Autó hvg.hu 2013. október. 22. 12:12

Túl a 30 ezer megrendelésen az új Mercedes S-osztály

Minden jel arra utal, hogy a Mercedes-Benz nemrégiben bemutatkozott zászlóshajója, az új S-osztály beváltja a hozzá fűzött reményeket. A csillagos márka tájékoztatása szerint a májusban bemutatott, három hónapja forgalmazott modellre mostanáig több mint 30 ezer megrendelés érkezett.

Annak fényében rendkívül meggyőző az adat, hogy tavaly egész évben mindössze 65 ezer darabot adtak el az S-osztály előző változatából.

A hatodik generációs S-osztálynak komoly küldetése van: nem pusztán vezérmodell a stuttgarti márka kínálatában, a gyártó szándékai szerint át kell vennie a közelmúltban megszüntetett Maybach luxuslimuzinok szerepét is. Ola Källenius értékesítési igazgató szerint a jelek biztatóak.

Mercedes S-osztály
Mercedes-Benz

„Az új S-osztály Németországban és a szomszédos európai országokban máris visszaugrott az élre az új járművek regisztrációjának tekintetében” – idézte a Reuters hírügynökség a szakembert.

Az új S-t jelenleg kétféle változatban, hagyományos és hosszabb tengelytávú verzióban kínálja a Mercedes, de a tervek szerint a közeljövőben érkezik kupé, nyitható tetejű és extra hosszú tengelytávú variáns is.

Hirdetés