2013. augusztus. 14. 16:10 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 14. 16:57 Autó

Toyotákat loptak országszerte, a bontóban kapták el őket

Autótolvaj-banda tevékenységét számolta fel a rendőrség – közölte Herczeg Gábor, a Kalocsai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerdán.

A kapitányság ügyeletére augusztus 3-án reggel érkezett bejelentés arról, hogy az éjszaka ismeretlenek ellopták egy helyi lakos háza elől az ott parkoló, Toyota Corolla típusú személygépkocsit.

Az ügyben a rendőrség lopás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást, amelynek eredményeként augusztus 8-án azonosították a feltételezett elkövetőt. A 30 éves budapesti V. Bálintot a fővárosban elfogták, majd Gyömrőn, egy illegális autóbontó-műhelyben további három társa – a 49 éves budapesti K. Győző, a 24 éves fülöpszállási V. Tamás és a 44 éves albertirsai A. Attila – is rendőrkézre került.

Az osztályvezető tájékoztatása szerint a bontóból csaknem hat teherautónyi gépjárműalkatrészt foglaltak le a nyomozók, ezek igazságügyi műszaki szakértői vizsgálata még tart. A három férfi a rendőrség adatai szerint szervezetten, üzletszerűen, az ország több megyéjéből lopott el Toyota típusú gépjárműveket, amelyeket az illegális műhelybe szállítva szétbontottak, majd A. Attila – a telephely tulajdonosa – az alkatrészeket értékesítette.

Herczeg Gábor jelezte: a bő másfél hete tartó eljárás során az alkatrészekből eddig 11 különböző lopott járművet sikerült azonosítaniuk. Ebből négyet Bács megyében, hetet a fővárosban tulajdonítottak el a feltételezett elkövetők. A kárérték már pillanatnyilag is meghaladja a 10 millió forintot, de ez nyomozás közben várhatóan emelkedik majd – tette hozzá.

V. Tamás és V. Bálint ellen lopás és orgazdaság, A. Attila és K. Győző ellen orgazdaság megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A gyanúsítottakat a Kalocsai Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.