Autó hvg.hu 2013. május. 28. 19:38

Visszahívják az új Mercedes A-osztály autóit

Az utasoldali légzsákokkal van gond, adott körülmények között nem megfelelően fújódnak fel.

Valamennyi 2012 június-december között készült kis Mercedesét visszahívja a gyártó egy beszállítójának jelzése miatt - írta a Bloomberg hírügynökség. Mint azt a hvg.hu-nak a Mercedes-Benz magyarországi PR menedzsere elmondta, a modellekben a műszerfalon egy lézeres perforáció nem megfelelő, ezért előfordulhat, hogy extrém baleseti helyzetben a légzsák esetleg nem fújódik fel teljesen.

Adorján Viktor a Mercedes-Benz Hungária PR menedzsere elmondta, ügyfélpanasz nem érkezett hozzájuk és olyan esetről sem tudnak, amelyben ez a hiba lényegében jelentkezett volna. Hozzátette: a magyar piacon néhány tucat ügyfelet érint a probléma, akiket már korábban értesítettek a szükséges szervizelésről, amely nagyjából negyed órát vesz igénybe.

Az új A-osztályú Mercedes-Benz tavaly jelent meg és elsődleges célja vele a gyártó Daimler AG-nak, hogy a hagyományosan konzervatívabb vásárlóréteg mellé megnyerje a fiatal tehetős fogyasztókat is. A kisebb kompakt modellekhez fűződő tervei egyelőre kedvezően alakulnak a stuttgarti márkának, mert a május 6-án közzétett jelentése szerint több mint 107 ezer A-osztályú, B-osztályú és CLA-kupé Mercedes-Benz talált gazdára eddig az idei évben.

D.P.
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.