Autó hvg.hu 2013. május. 27. 12:25

Így festene az új M3-as BMW?

Könnyebb, erősebb és gyorsabb lesz az újdonság, amely várhatóan jövő nyáron jelenik meg.

Alig egy héttel a nagyobb testvér a BMW M5 felfrissített változatának hivatalos bemutatója után, az angol Autoexpress közzétett néhány, általuk exkluzívnak mondott képet a bajor autómárka kisebb sporttuning autójáról.
autoexpress.co.uk

A lap szerint a megújuló M3-as motorházteteje alatt a gyártó új 3,0 literes duplaturbós motorja kap majd helyet. Hasonlóan a múlt héten debütált M5-ös modell 4,4 literes duplaturbós V8-asához ez is csak a sportosabb modellekben használják majd. Az M3-as teljesítménye ezzel a motorral 450 lóerő körül lehet, amely mintegy 30 lóerő plusz a jelenlegi 4,0 literes V8-ashoz képest. A növekmény a leginkább a nyomatékon szembetűnő, ahol a plusz 150 Nm-t ver a korábbi modellre majd az új M3-as, 550 Nm-es nyomatékkal, már 2000-es fordulatszámtól.
autoexpress.co.uk
A kocsi a kényelmi felszereltségek dacára 100 kilogrammal könnyebb is lesz mint elődje, elsősorban a nagyszilárdságú mégis könnyebb alumíniumötvözet váznak köszönhetően.

Az Autoexpress szerint a kocsi 4,3 másodperc alatt éri el a százas tempót, amely egy tizeddel jobb, mint a jelenlegié. A kocsi hivatalos premierje még idén novemberben a Los Angeles-i Motor Show-n meglehet, együtt a korábban beharangozott M4 Coupéval. A lap szerint a kocsi ára 55 ezer angol fontnál kezdődik majd, ami 3000-rel több mint a jelenlegi modellváltozaté.
autoexpress.co.uk
Hirdetés
Címkék
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.