2013. január. 15. 18:08 MTI Utolsó frissítés: 2013. január. 15. 17:52 Autó

Veterán járműveket loptak el Bajáról

Több millió forint kárt okoztak azok a tolvajok, akik nyolc régi gyártású, működésképtelen, felújításra vagy átalakításra váró járművet loptak el a közelmúltban egy bajai telephelyről - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

A Bajai Rendőrkapitányságra a napokban érkezett bejelentés a feltételezések alapján 2012. december 22-e és 2013. január 11-e közötti időszakban történt esetről.
Az ügyben lopás bűntett megalapozott gyanújával a helyi kapitányság bűnügyi osztálya indított nyomozást.

Az eddigi információk alapján az ismeretlen elkövetők a kerítést kivágva és a kapun található láncot levágva jutottak be a város belterületén lévő telephelyre, ahonnan nyolc, forgalomba nem helyezett járművet vittek magukkal.

A zsákmány zöme 30-40 éves veterán személyautó: három Fiat és egy-egy NSU, Simca, Steyr, illetve Volkswagen márkájú. A legidősebb gép pedig egy Warchalowski WT 20 típusú, 1961-ben gyártott, nyitott, fülke nélküli traktor.

Az okozott kár az elsődleges becslések szerint mintegy 3 millió forint - tette hozzá a szóvivő.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.