Kgfb: Idén is december elseje a felmondási határidő
Azoknak az ügyfeleknek, akiknek kgfb-szerződése év végi évfordulós, és szeretnének élni a biztosítóváltás lehetőségével, szerződésük felmondását oly módon kell eljuttatniuk jelenlegi biztosítójukhoz, hogy az legkésőbb december 1-jéig meg is érkezzen a címzetthez. Bár idén ez a szombati határidő munkanap, érdemes minél korábban lebonyolítani az ügyintézést – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A felmondásnak – ha önállóan intézi az ügyfél – faxon, postai úton vagy személyesen lehet eleget tenni. A határidő közeledtével indokolt lehet a személyes ügyintézés, hiszen csak abban az esetben válik érvényessé a meglévő szerződés felmondása, ha az erről szóló írásos dokumentum december 1-jéig - igazoltan – meg is érkezik a biztosító társasághoz.
Ezt követően még egy hónap áll az ügyfelek rendelkezésére, hogy megkössék új kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb). "A következő évi biztosítási díjak összehasonlításakor minden esetben érdemes a MABISZ Díjnavigátorával is ellenőrizni a tarifát, hiszen az pontos adatokat tartalmaz, és előnye, hogy az összes biztosító összes kedvezményét hitelesen, a biztosítók által ellenőrzött és jóváhagyott módon tartalmazza" – hívta fel rá a figyelmet Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.
A kgfb-ről szóló törvény módosítása értelmében 2012. január 1-je után a biztosítóknak lehetőségük lesz arra, hogy év közben, tetszőleges időpontban, akár többször is módosítsák tarifáikat. Ehhez ugyanakkor a változtatás előtt legalább hatvan nappal közzé kell tenniük az új díjakat.
"A szabályozási változások és az ilyenkor megszokott felfokozott hangulat miatt idén is érdemes különös körültekintéssel eljárni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés felmondása során, és odafigyelni a határidőkre" – tette hozzá Molnos Dániel. "A Díjnavigátor szolgáltatásai ugyanakkor folyamatosan, egész évben elérhetőek, elősegítve a legoptimálisabb döntés meghozatalát a fogyasztók számára" - mondta.
* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is
A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.