Átlag 200 ezerbe kerül egy autóbaleset
Egy elkészült kutatásából kiderült, nagyságrendileg 200 ezer forint körül fizet egy autós egy autóbaleset miatt, de korcsoportpnként és a területileg is jelentősek az eltérések.
A Generali Biztosító által megkérdezettek közül közel 30 százalékának volt már közúti balesetben része. A férfiak 66 százaléka mondta azt, hogy sosem volt még balesete, míg a nők esetében ugyanez a szám 78 százaléka volt. A felsőfokú végzettségűek (58%) és a budapestiek (52%) voltak ebből a szempontból a legrosszabb helyzetben, hiszen közülük majdnem minden második megkérdezettnek volt már közúti balesete. Az október végén elkészült 1200 fős reprezentatív kutatásból kiderült, átlagosan 197 ezer forintot kellett kifizetniük az autósoknak a legnagyobb közúti balesetük kapcsán.
A legnagyobb költség, melyet egy baleset miatt ki kellett fizetnie a megkérdezetteknek, szintén jelentős szórást mutat az egyes társadalmi csoportokat megvizsgálva. Míg például a felsőfokú végzettségűek esetében az összeg elérte a 300 ezer forintot, a csupán alapfokú végzettséggel rendelkezőknél ez a szám 125 ezer forint alatt maradt. A budapesti lakosok legkomolyabb eddigi balesetük alkalmával közel 240 ezer forintot voltak kénytelenek kifizetni, míg ugyanez az adat a falvakban élőknél mindössze 116 ezer forint volt.
A reprezentatív, 1200 fős kutatásban az autósok szokásaira is rákérdezett a biztosító: háromból csupán egy autós használja minden nap a járművét, nagybevásárlásra viszont minden hétvégén a megkérdezettek 40 százaléka a autójával indul. Napi munkába járásra a megkérdezettek 50%-a használja a gépjárművét, belföldi utazásra 20%-uk megy autóval minden hónapban egyszer, míg a gyerekek iskolába fuvarozására az autósok 22%-a használja a gépjárművét napi szinten.
A Generali 2012-ben az első 10 hónap során összesen 9.2 milliárd forintnyi kárt regisztrált a gépjármű üzletágában. A kártípusok megoszlásából egyértelműen kiderült, hogy az esetek döntő többségét a járművek ütközése, illetve az egyéb tárgyakkal történő ütközések tették ki. Ez a két kártípus az összes kár több mint 80 százalékát tette ki az idei év első 10 hónapja során.