Autó hvg.hu 2012. október. 31. 16:11

Felrobbant 16 elektromos autó Sandy miatt - képek

Több mint egy tucat 100 ezer dolláros autó éget porrá, mert nem bírták a sósvizet.

jalopnik.com

Nagy reményekkel indult pár éve a Fisker Karma cég, amely elektromos sportkocsikkal akarta megváltani a világot. Azóta szinte csak balszerencsés lépéseivel kerül be a sajtóba. Pedig a Fisker alapítása környékén még olyan nevek jelentek meg befektetőként a mint Rupert Murdoch médiamágnás, vagy Leonardo di Caprio színész.

Most kedd éjszaka érte újabb csapás a céget. Port Newark kikötőjében átadásra várakoztott egy tétel Fisker Karma, amikor Sandy hurrikán megérkezett. A jelentések szerint 16 darab elektromos autót elárasztott a víz. Sajnálatos módon a beázásra az autók rosszul reagáltak és vélhetően elektromos zárlat miatt lángra kaptak, majd pillanatok alatt kiégtek - írta wired.com magazin.

Az eset csak az egyik az említett balszerencsés esetek közül, amelyek a luxus elektromos kocsikat érték mostanság. Néhány nappal ezelőtt, a kocsik akkumulátorát szállító cég az A123 jelentett csődöt, míg a nyáron túlhevülés miatt gyulladtak ki, amelyeket videóra is vettek a járókelők. Ennek nyomán a gyárnak vissza kellett hívnia 1400 autóját.

jalopnik.com
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.