Vádat emeltek a bakonyi buszbaleset sofőrje ellen
Maradandó fogyatékosságot okozó közúti baleset gondatlan elkövetésének vétsége miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség a februári bakonyi buszbaleset sofőrjével szemben - közölte az ügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
Gulyás Ildikó közlése szerint a vádlott február 15-én a munkáltatója tulajdonát képező távolsági autóbusszal a 83-as számú főúton Pápa felől Veszprém irányába haladt, az autóbuszon 20-25 fő utas foglalt helyet, biztonsági öv használatára nem voltak kötelezve.
Az autóbusz vezetője a sebességet nem az út- és időjárási viszonyoknak, valamint a jármű tulajdonságainak megfelelően választotta meg, ezért egy enyhén balra ívelő kanyarban járművével megcsúszott, majd elveszítette uralmát a sodródó busz felett, így az a menetirány szerinti bal oldali útpadkára sodródott, és az oldalára borulva, a padkán továbbcsúszva egy kilométerkőnek ütközve állt meg - idézte fel Gulyás Ildikó.
A baleset következtében egy ember nyolc napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékosságot okozó sérülést, további három ember nyolc napon túl, kilenc pedig nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az ügyet a pápai városi bíróság tárgyalja.