Autó MTI 2012. július. 30. 10:43

Csak hétvégén nyolc ember halt meg az utakon

Mintegy négyszáz közúti baleset történt a hétvégén az országban, az ütközések következtében nyolc ember meghalt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A rendőrségi honlapon olvasható tájékoztató szerint pénteken, szombaton és vasárnap 396 közúti közlekedési baleset történt. Hét balesetben nyolcan meghaltak, 37 súlyos, 83 könnyű sérüléssel végződött. A többi karambolban senki sem sérült meg - olvasható a közleményben.

Az ellenőrzések során ittasan volán mögé ülő járművezetőket is találtak, 135 esetben színeződött el a szonda. Az ORFK tájékoztatott arról is, hogy a hétvégén 104 körözött embert fogtak el a rendőrök, 212-öt tetten értek, 270 embert pedig bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállítottak.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.