2012. április. 29. 09:00 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 29. 08:44 Autó

Ittas sofőr gázolt halálra egy férfit

Halára gázoltak a 10-es út táti elkerülő szakaszán egy nyergesújfalui férfit vasárnap hajnalban, a gázoló ittas volt - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az autót vezető, szintén 30 éves süttői férfi jelentette be a gázolást, és már a telefonban elmondta, hogy a járművet ittasan vezette. Ez a helyszínen be is bizonyosodott. A baleset helyszínén legalább délelőtt tíz óráig teljes útzár mellett dolgoznak a rendőrök.
Hirdetés
Címkék
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.